Ebben a cikkben a Tarka géb lenyűgöző világát fogjuk felfedezni, amely téma az idők során sok ember figyelmét felkeltette. Az eredetétől a legújabb kutatásokig és trendekig elmerülünk a Tarka géb és mindent, amit magában foglal, részletes elemzésében. Ezeken az oldalakon a Tarka géb-hez kapcsolódó számos oldalt és perspektívát, valamint a terület szakértőinek véleményét és tapasztalatait fedezhetjük fel. Foglalkozni fogunk a társadalomra gyakorolt hatásával, a jövőre vonatkozó lehetséges következményeivel és a tanulmányból levezethető lehetséges gyakorlati alkalmazási lehetőségekkel. Készüljön fel egy izgalmas felfedezőútra a Tarka géb-ről és mindenről, ami körülveszi.
A Proterorhinus semilunarist és a Proterorhinus marmoratust nemrég még egy fajnak lehetett tekinteni. A molekuláris vizsgálatok eredményeként a kutatók megállapították, hogy valójában két külön fajról egy édesvízben és egy tengerben élőről van szó.
Ez a kis termetű gébfaj az édesvízhez is jól alkalmazkodott és Magyarországon is terjedőben van az állománya. Gazdasági jelentősége nincs, ahol nagyobb számban előfordul ott a ragadozók táplálékaként kap szerepet. Magyarországon nem védett, természetvédelmi értéke nincs.
Ez a faj nem őshonos, de bevándorolt a következő helyeken: a Duna felső szakasza, a Dnyeper felső szakasza, a Rajna–Majna vízrendszere, Visztula és Észak-Amerikában a Nagy-tavak.
Magyarországon a 19. század második felétől már jelezték előfordulását a Dunában, azóta a Dunántúl folyó- és állóvizeiben általánosan is elterjedt. Magyarországon Kriesch János 1875-ben találta meg az Óbuda melletti hévíz kifolyásában, melyet önálló fajnak (Gobio rubromaculatus) vélt. Herman Ottó azt állapította meg, hogy ez a faj azonos a Fekete-tenger öbleiben előforduló tengeri tarka gébbel (Proterorhinus marmoratus). Már Kriesch is említette, hogy ez a kis hal a keszthelyi Hévíznek a Balatonba vezető csatornájában előfordul és itt Vutskits György1894-ben szintén megtalálta.
Állatföldrajzi szempontból is érdekesség, ahogyan a Dráva, a Tisza és a Körösök vízrendszerében elterjedt. Ez a folyamat jelenleg is megfigyelhető és napjainkra a faj már Németországig hatolt felfelé a Duna vízrendszerében. Terjeszkedése miatt védettségét 1993-ban egy időre feloldották, de 2001-től ismét védett Magyarországon.
Megjelenése
Teste és feje oldalra lapított. Rajta 37-46 nagy, kerek pikkelye van. A felső- és alsó állkapcsok egyforma hosszúak. A hasán tapadókorong található. Úszóhólyaga nincs. Az úszók töve pikkelyezett. Színezete sárgásszürke 4-5 sötét sávval. Úszói csíkosak. A tarka géb legfeljebb 9 centiméter hosszú. A Proterorhinus semilunaris fejének a hossza a testhossz 28-32 százalékát teszi ki. Az első hátúszó érintkezik a második hátúszóval. Szemének átmérője a fej 16-21 százalékát képezi.
A szabad természetben a Proterorhinus semilunaris állományokban az élősködőkkel való fertőzöttség alacsony szintű. A Dnyeszter deltájában csak 5 élősködője van, ezek közül a leggyakoribb a valódi mételyekhez tartozó Nicolla skrjabini. Az Azovi-tenger északi partjain a halat szintén a valódi mételyekhez tartozó Plagioporus skrjabini támadja, de ezek mellett, az egyes kagylók lárvái is a Proterorhinus semilunaris kopoltyúiban fejlődnek ki. Amiután betelepítették a Morva folyóba, e hal élősködőinek száma 13-ra nőtt. Ebben a folyóban egyéb valódi mételyek támadták meg. Ezek közül a leggyakoribbak az Apatemon cobitidis proterorhini, a Diplostomum spathaceum és a Tylodelphys clavata. A Nagy-tavakban 6 új élősködővel került szembe, de ezek alig csökkentik az egyedszámát. A fonálférgekhez tartozó Spiroxys contortus másodlagos gazdaállata, az elsődleges gazdaállat a teknősök.
Szaporodása
Kétéves korára lesz ivarérett. Nem nagyszámú 90-150 ikrát április-májusban rakja le. Az ikrás 2-3 ikrát ragaszt a vízinövényekre, amelyek egyenként egy sajátságos, hosszúkás tojásdad alakú tokba vannak elrejtve. A hím a lerakott ikrákat őrzi és körülötte a mellúszóival vízáramot kelt azért, hogy mindig friss és oxigénben dús vízben legyenek az embriók. A megtermékenyítést követő nyolcadik napon kikelnek a lárvák és pár napot ezt követően a növényzeten függnek a farkuknál fogva. A kikelésüktől számított 3-7 napon történik meg az elúszásuk.
↑ (2006) „Invasion Genetics of Ponto-Caspian Gobies in the Great Lakes: A ‘Cryptic’ Species, Absence of Founder Effects, and Comparative Risk Analysis”. Biological Invasions8, 61. o. DOI:10.1007/s10530-005-0237-x.
↑Tarka géb. greenfo.hu. . (Hozzáférés: 2011. március 22.)
↑Kottelat M., Freyhof J. (2007) Handbook of European freshwater fishes. Cornol, Switzerland and Berlin, Germany.
↑Smirnov A.I. (1986) Fauna of Ukraine, Vol. 8, No 5. (in Russian)
↑Harka Á. (1990) Zusätzliche Verbreitungsgebiete der Marmorierten Grundel (Proterorhinus marmoratus Pallas) in Mitteleuropa. Österreichs Fischerei, 43: 262–265.
↑ (2005) „Abundance and night-time habitat use patterns of Ponto-Caspian gobiid species (Pisces, Gobiidae) in the littoral zone of the River Danube, Hungary”. Journal of Applied Ichthyology21, 350. o. DOI:10.1111/j.1439-0426.2005.00689.x.
↑Pinchuk V.I., Smirnov A.I., Koval N.V., Shevchenko P.G. (1985) On recent distribution of the gobiid fishes (Gobiidae) in the Dnieper River basin. In: Hydrobiological investigations of fresh waters. Naukova Dumka, Kiev, 121–130. (in Russian)
↑Reinartz R., Hilbrich T. (2000) Nachweis der Marmorierten Grundel im unterfränkischen Mein bei Eltmann (Rheineinzugsgebiet). Österreichs Fischerei, 53: 192–194.
↑Freyhof F. (2003) Immigration and potential impacts of invasive freshwater fishes in Germany. In: IGB Leibniz-Institut für Gewässerökologie und Binnenfischerei im Forschungsverbund, Annual Report 2002. e. V., Berlin, 51–58.
↑Manné S., Poulet N. (2008). „First record of the western tubenose goby Proterorhinus semilunaris (Heckel, 1837) in France”. Knowledge and Management of Aquatic Ecosystems, 03. o. DOI:10.1051/kmae:2008009.
↑Chaplina O.M., Antsyshkina A.M. (1961) Materialy do parazytofauny ryb malyh richok Pivnichnogo Pryazov’ya. Dopovidi AN USSR, 2: 247–250. (in Ukrainian)
↑Koubková B., Barus V. (2000) Metazoan parasites of the recently established tubenose goby (Proterorhinus marmoratus) population from the Southern Moravian reservoir, Czech Republic. Helminthologia, 37: 89–95.
↑Muzzall P.M., Peebles C.R., Thomas M.V. (1995) Parasites of the round goby, Neogobius melanostomus, and tubenose goby, Proterorhinus marmoratus (Perciformes: Gobiidae), from the St. Clair River and Lake St. Clair, Michigan. J. Helminthol. Soc. Wash., 62(2): 226–228.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Western tubenose goby című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.